KABAR

Kabar Vivien
képzőművész 



Kabar Vivien elsősorban festményeivel fejezi ki magát, de otthonosan mozog a költészet és a zene világában is. Fest, verset ír, komponál – akárcsak egy reneszánsz-kori művész. Termékeny munkásságát már eddig is több száz festmény, nemzetközi kiállítások, négy megjelent könyv, és számtalan zenemű jelzi. Kabar Vivien Magyarországon született 1981-ben. Kivételes talentuma hamar megmutatkozott: kicsi gyermekként tehetségesen rajzolt, festett, tizenkét éves kora óta ír verseket. Édesanyja magyar származású, édesapja arab származású. Két kultúrát szívott magába, de kozmopolitának érzi és vallja magát. Igen fiatalon hajtotta a vágy, hogy minél több különböző országgal, s az ott élők eltérő szokásaival, kultúrájával megismerkedjen. Szerencsés korban született. Európa határai épp kezdtek eltűnni, így szabadon mozoghatott. Ma az egész világ a spirituális otthona. Hosszabb időt töltött Németországban, s néhány év alatt magáévá tette a német kultúrát. Emellett más országok és kontinensek is kitörölhetetlen nyomokat hagytak benne. Mint egy gyermeket, úgy bűvöli el Kabart újra és újra az emberek sokszínűsége. Képei kifejezően tanúskodnak erről a gondolat- és érzésvilágról.

Kiváló mesterei: Dr. Ilia de Riska jelmez- és díszlettervező, festőművész, grafikus, Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművész, grafikus, valamint az ismert írónő, Szepes Mária. Belső hangjára hallgatva festi képeit, amelyekben egy csodálatos, titokzatos világ kapui nyílnak meg. Mögöttük pedig feltárulnak a művésznő színes, intellektuális, világos vallomásai életről, kapcsolatokról, szerelemről és halálról.
 

Díjak:
Artis Laudabilis diploma és díj 2008 – Europa Authentica Cultural Organization
Targa D’Argento 2011 – Robert Schuman Intézet és az Európai Parlament díja
 

2010-ben bemutatták az "Igazából Apa" című magyar mozifilmet, amelyben Kabar Vivien festményei is szerepeltek.

Publikációk:
Első kötet- Suhanó magány 2003. (verses kötet)
Második kötet- Kígyóbőrben 2004. (verses kötet)
Harmadik kötet- Sors- ok 2007. április (verses kötet)
Negyedik mű- Tarot kártya és könyv 2007. október (filozófia)

Festmények múzeumban:
Nevada Állami Kortársművészeti Múzeum, Las Vegas, USA
Santa Maria Maggiore Pápai Bazilika, Róma, Olaszország

Kiadványok:
Who is Who in Hungary (Ki-kicsoda Magyarországon) / 2008-2011
International Contemporary Masters (Nemzetközi Kortárs Mesterek) 2010, 2011

KABAR WEBOLDALA